In Dynamics Consulting

Szupervízió – a segítők mentális ’karbantartása’

A cikk szerzője: Zsótér Gina
Forrás: HRBlog, ICF Coach Club

A következő kérdéssel fordulok hozzád: hogyan tartod magadat karban, mint coach és segítő? Itt nem arra gondolok, hogy milyen képzéseken, fejlesztő tréningeken vettél részt, ahol bővíthetted az eszköztáradat, újabb esettanulmányokat ismerhettél meg és bővítetted önismeretedet, hanem arra, hogy a személyiségedet, mint elsődleges munkaeszközödet, hogyan tartod karban.

Hány szupervíziós ülésen vettél részt az eset megbeszéléseken kívül az utóbbi hat hónapban?

Ha segítőként tevékenykedsz, olyan mértékben szükséges önmagadat ’megtanulni’, hogy képes legyél folyamatosan meríteni önmagadból. Ez kell ahhoz, hogy tudj adni: segítséget és egyben önmagadat is a segítői folyamatban.

A szupervíziónak az egyik nagyon hasznos ’mellékterméke’ az önismeret, az esetekből is sokat tanulhatunk, de a szupervízió fő fókusza mégis az önreflexió/reflexió. Ezek nélkül csupán a felszínen tudnánk dolgozni ( ami nem a coaching munka területe ) és az önreflektív kompetenciánk sem tudna profeszionálissá fejlődni. Miért?

Azért, mert enélkül nem tudnánk magunkat ’megkérdőjelezni’, pedig ezt folyamatosan meg kell tennünk annak érdekében, hogy egyre jobb szakemberré váljunk. Megfelelő szakmai alázat és intenció kell ahhoz, hogy az önmegkérdőjelezés által folyamatosan képesek legyünk rugalmasan elmozdulni, fejlődni és fókuszálni…

A fentiek tisztázásához segítségül hívtam a magyarországi szupervízió ’édesanyját’ Wiesner Erzsébetet, aki első magyar diplomás szupervizorként megalapozta Magyarországon ennek a profeszionális módszernek a használatát és Bagdy Emőke professzor aszonnyal együtt elindította az itthoni szupervizor képzést.

Wiesner Erzsébetet mesteremnek tekintem és nagy tisztelője vagyok. Széleskörű szakmai tapasztalatai, meglátásai és életszemlélete inspiráltak a munkámban. Néhány kérdéssel fordultam hozzá:

ZSG: Hogyan látod a coach képzésekben és a coach szakma életében a szupervízió jelenlétét? 2

WE: Coachként saját személyiségünk a legfontosabb munkaeszközünk, így ha hatékony munkát szeretnénk végezni, nélkülözhetetlen, hogy rálássunk arra, hogy saját személyes és szakmai működésünk hogyan hat az ügyfélre, a folyamatra, és ezáltal hogyan befolyásolja munkánk eredményességét és minőségét. Az a mód és érzelmi állapot, ahogyan az ügyféllel szemben ülünk, ahogyan rá reagálunk, a legmélyebb szinten hat a folyamatokra, és fontosabbá válik, mint bármely módszertani elem, amit használunk. Erre a nagyon fontos hatótényezőre, a kapcsolatra egy szupervíziós folyamatban láthatunk rá leginkább.

ZSG: Miért fontos a coachképzés alatt a szupervízió?

WE: Kasselban, Németországban képződtem szupervizorrá, ahol egy már közel 50 éves képzési know-how nyomán a ‘learning by doing’ elve érvényesült, vagyis úgy tanulhattam meg legoptimálisabban a szakma csínját-bínját, hogy közben már tartottam szupervíziót. Az első gyakorlati tapasztalatok folyamatos egyéni és csoportos monitorozása, szupervíziója volt a legfontosabb képzési elem.

Ezt a német képzési gyakorlatot ma már Magyarországon is követi az egyik coach képzés, ahol 2012 ősze óta tartok a képződő coach-oknak szupervíziót. A képzés ideje alatt két egyéni coaching folyamatot tartanak a coach jelöltek. Fontos tapasztalat már az ügyfélszerzés is, ami rengeteg kérdést vet fel: hogyan tudom magamat, a szakmaiságomat menedzselni, eladni? Mennyit is kérhetek az első ülésekért? Kérjek-e egyáltalán pénzt? Nagyobb magabiztossággal lép ki a piacra a frissen vizsgát tett coach, ha ezeket az első szárnypróbálgatásokat már a képzésben átbeszélheti a csoporttársaival és egy tapasztalt szupervizorral.

ZSG: Magyarországon a szupervízió helyzete hogyan foglalható össze? Milyen volt az indulás?

WE: Segíthet az eligazodásban, ha a szupervízió történetiségéből indulunk ki: már Freud Szerdai Társaságában a terapeuták reflexiókkal, visszajelzésekkel támogatták egymást abból kiindulva, hogy a terapeuta számára is nagyon fontos a tükör funkció. Pusztán az, hogy megfogalmazom, kimondom a bennem lévő gondolatokat, érzéseket, már oldja a szakmai magányt, az „egyedül nem tudok továbblépni, ugyanabban a körben forgok” érzését.

A szociális munkában már a kezdetektől a casework (egyéni esetkezelés) tanításában a leghatékonyabb módszerré a szupervízió vált, ami személyre és esetre, helyzetre szabottan segített a képződő szociális munkásoknak abban, hogy megtanulják alkalmazni, a helyzethez igazítani az elsajátított elméleti ismereteket.

Ma Magyarországon a humán szakmákban, szociális területen már széles körben ismert, és elfogadott a szupervízió. A diplomás szupervizorokat a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága fogja össze. Az egyesület tagja a Szupervíziós Szervezetek Európai Szövetségének, az ANSE-nak is, amely szervezet

Európa-szerte több mint 8000 tagot számlál. Ha szétnézünk Európa nyugati országaiban, azt tapasztaljuk, hogy a szupervízió egyre inkább tért hódít a legkülönfélébb szakterületeken, megjelenik a politikában és a művészeti életben is. Magyarországon arra törekszünk, hogy elsősorban a szupervízió alapfunkciója, a „segítők segítése” érvényesüljön, és minden olyan szakember ismerje és használja a szupervíziót, aki segítőként, tanácsadóként, de akár tanárként, orvosként, ügyvédként emberekkel foglalkozik.

Néha a coachok az esetmegbeszélésre hajlanak, a szupervízió helyett. Miért van ez? Egyrészt azért, mert kívülállóként beszélgetni valaki másokról ( coach, ügyfél stb ) kevésbé kockázatos, mint saját dilemmáimról, tehát megpróbálunk sokszor válaszokat kapni saját szakmai megakadásainkra úgy, hogy nem saját élményeinket igyekszünk feldolgozni, hanem mások tapasztalatait transzponáljuk át a saját munkánkba. Ezzel a választással megkerüljük azt, hogy újraéljük a saját dilemmáinkat ( vagy csak részben éljük meg) és a külvilágból kész megoldásokat igyekszünk alkalmazni. Ha coachként nem tanulunk meg szembenézni saját nehéz pillanatainkkal, akkor hogyan tudjuk majd az ügyfeleinket átkísérni a nehéz helyzeteiken? Hogyan tudjuk élérni azt, hogy ezeket ne csak a felszínen ’oldják meg’, hanem valós megértés, elfogadás, önkritika vagy akár szemléletváltás által?

Coach – szupervizorként magam is azt azt érzem, hogy óriási szükség van a szupervízióra a coach szakmán belül (annak érdekében, hogy létrejöhessen a valódi folyamat, külső szakember által végzett szupervízióra gondolok elsősorban).

Miért?

Mert ha a képzés során – ha egyáltalán van szupervízió – akkor az a személy, aki oktató szerepben van a képződő coach előtt, hogyan vehetné fel szerep-ütközés nélkül a szupervizor sipkáját is? Amikor éppen arra van szükség a szupervízió alatt, hogy a tanuló coach mély kételyeit, kérdőjeleit,szorongását is megélhesse, megértse azokat a szupervíziós folyamatban,úgy, hogy szakmai személyisége is formálódjon a képzés alatt, ne csak az elméleti és gyakorlati tudása.

Egyik nagy tanítóm ( anyukám, aki filozófia tanárként dolgozott és húsz éven át iskolát igazgatott) mondta, hogy hiába van egy tanárnak sok ezer ledolgozott órája, harminc év után is gyenge tanár marad, ha nem adja át magát teljesen a tanításnak és nem fejleszti azokat a kompetenciáit, amire egy jó tanárnak szüksége van.

Az oktatónak megfeleni akarunk – a szupervizornak nem kell megfelelni, hanem a reflektív jelenléte mellett, bizalmi légkörben, szembenézhetünk önmagunkkal, saját működésünket, kapcsolatainkat monitorozva a megértés irányába haladhatunk. Mindehhez persze hatalmas őszinteségre van szükségünk és sokszor önmagunkkal ‘szemben’ kell haladnunk. Ha a megértés, felismerés megtörtént a szupervíziós folyamat alatt, akkor a labda a szupervizálthoz kerül. Neki kell eldönteni tovább lép-e 4

és változtat-e vagy sem az adott helyzeten. A saját belső motivációnk segít eldönteni majd, hogy akcióba lépjünk-e vagy sem (esetleg egy coaching folyamat segíthet ebben, ha egyedül nem megy).

A coach képzés után, a coach tevékenység elkezdésekor azért van szükség szupervízióra, hogy coachként folyamatosan tudjuk használni a saját személyiségünket az ügyfelünk támogatásához. A elméleti/gyakorlati tudásunk használata nem elegendő. Ahhoz, hogy képesek legyünk ideális belső lelki egyensúllyal, kellő távolságtartással, nem bevonódva jelen lenni a coaching üléseken, szükséges a szupervízióban megtapasztalható reflektív eltávolodás. Minél több szupervízión veszünk részt, annál több saját kérdőjelet tudunk feldolgozni és annál jobban tudunk ráérezni saját ügyfelünk problémáira és ezáltal egy ‘neutrálisabb rálátással’ tudunk segíteni neki abban,hogy megtalálja saját megoldásait.

Az egyéni szupervíziós folyamatban tudunk legmélyebben ránézni saját működésünkre. Viszont a csoportos formánál, sok olyan szempontot tanulhatunk saját működésünkből, ami előrevisz az önmegértésben.

Címkék: coach (4), coaching (10), szupervízió (2)